„Nem turistaként érkeztem, és nem látogatóként térek vissza. Egykor ezer forinttal a zsebemben, félelemmel a szívemben léptem át a határt, de Budapest nem bedarált, hanem életre keltett. Tarts velem ott, ahol a macskaköveknek története, a falatnak pedig emléke van.”
Nagyváradon születtem, egy olyan magyar-sváb családban, ahol a konyhaasztalnál három különböző kultúra illata keveredett. Gyerekként természetes volt a sváb precizitás és a magyar virtus, később pedig az élettársam révén a román kultúra szenvedélye is beköltözött a mindennapjaimba. Megéltem a forradalmat, éreztem a fájdalmat a lelőtt fiatalok miatt, és velük együtt hittem a szabadság eljövetelében.
De a sors néha mást diktál, mint a remény. 2002-ben az adósságok már fojtogattak. 31 éves voltam, amikor egy februári napon, közvetlenül a születésnapom után, válaszút elé kerültem. Egyetlen telefonszámmal a zsebemben és mindössze 1000 forinttal indultam el az ismeretlenbe. Budapest volt a cél, de a szívemben egyetlen kikötés élt: bárhol, csak ne ott.
Féltem a zajtól, a rohanó tömegtől, az arctalan, érzéketlen nagyvárostól, ami szerintem csak megöli a lelket. Úgy gondoltam, ha nem sikerül munkát találnom, elalszom a Keleti pályaudvar hideg kövén, és lesz, ami lesz. Elszánt voltam, mert nem volt hová hátrálnom.
Amikor a vonat befutott a csarnokba, és megcsapott az a tipikus pesti „pályaudvar-szag”, még nem tudtam, hogy éppen a paradicsomba érkeztem meg. Nyolc évig lett ezután az otthonom ez a város. Pár hónap alatt sikerült rendbe tennem az életem, és végre a párom is követhetett. Onnantól kezdve minden szabad percünket a város felfedezésének szenteltük. Olyan utcákat, ízeket és rejtett udvarokat ismertünk meg, amiket talán még az tősgyökeres pestiek sem vettek észre a mindennapi rohanásban.
Budapest rabul ejtett. Nem a klasszikus szépségével, hanem azzal a megfoghatatlan energiával, azzal a lüktető „flow”-val, amitől korábban annyira tartottam. Ma már Ausztriában, egy csendes, madárfüttyös kisvárosban élek, de a honvágyam nem Erdélybe, hanem Budapestre húz vissza. Sokszor sírva ébredek, mert vele álmodom. Nekem ez a város nem csak épületek halmaza: nekem Budapest egy életérzés.
Tarts velem ebben a sorozatban, és megmutatom neked az én Budapestemet. Nem a turistabuszok ablakából, hanem a tradicionális magyar parasztkonyha egyszerű, világverő ízein, a madárdalos parkokon és a legeldugottabb kávézókon keresztül.
„Mert Budapest nem csak egy hely a térképen: Budapest egy életérzés. Gyere, nézzük meg együtt a következő sarkot is.”