Veszteségtől az alkotásig – Egy erdélyi lélek útja a művészet, az utazás és a magyar kultúra felé

1971-ben születtem Erdélyben, ahol a hegyek nemcsak a tájat, hanem az emberek lelkét is formálják. Gyerekként egy művészetekkel teli világot képzeltem magam köré – a tanárom azonban egyszer azt mondta: „Belőled nem lesz művész, túl absztrakt vagy.” Hát, ha az élet megtanít valamire, az az, hogy a legjobb utak a „túl” szóból indulnak.

A biztonságos, logikus irányt választottam: informatika. Kód, rendszerek, szabályok. Azt hittem, ez lesz az életem. De az univerzum máshogy tervezett.

2016-ban elvesztettem életem társát, akivel több mint húsz év közös történetet írtunk. A gyász nemcsak összetört, hanem új útra is terelt. Egy ecsettel kezdődött, egy esti csenddel, egy „mi lenne ha” gondolattal. A festés lett a menedékem, a meditációm, a gyógyulásom.

Teljesen autodidakta módon tanultam meg az absztrakt festészetet – akril, alkoholos tinta, vízfesték –, és lassan kialakult a saját vizuális világom. Egy olyan világ, ahol nem szabályok vannak, hanem érzelmek, mozdulatok, terek és színek.

Ahogy teltek az évek, felfedeztem a digitális művészetet is. Mintha új dimenziók nyíltak volna meg: egy hely, ahol Erdély és Budapest hangulata, a magyar konyha illatai, a régi utazások emlékei és a gyász csendje együtt tudnak lélegezni.

Mert az életem nem csak a művészetben változott meg. A főzés – a magyar és erdélyi konyha minden melegsége és fűszere – mindig is a kultúrám része volt. A töltött káposzta illatától a friss kürtőskalácsig minden étel történet. A kultúránk pedig nemcsak az asztalon van jelen, hanem bennünk: azokban a pillanatokban, amikor elindulunk felfedezni Budapest utcáit, Erdély hegyvidékét vagy a világ bármelyik táját.

Ma már a festészet, a digitális design, az utazások és a kultúra szeretete egyetlen közös történetté áll össze.
Olyan történetté, amit meg szeretnék osztani: őszintén, színesen, néha humorosan, mindig szenvedéllyel.

A művészetem kiállításokra jutott, nemzetközi versenyeket nyert, és elért olyan emberek szívéhez is, akiket soha nem ismerhettem volna meg.
De ami a legfontosabb: visszaadott valamit, amit már elveszettnek hittem.

A hitet abban, hogy a gyógyulás lehetséges.
A kultúra él.
És hogy minden történet – még a törött is – lehet gyönyörű.

Ez az én világom.
Ha belépsz, remélem, te is hazatalálsz egy kicsit.